Bejelentés







MAGYAR TÖRTÉNELEM - Misoga Site

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.








Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Hírek
Ősmagyar hazák

Elindítottam egy történelmi sorozatot a magyarság történetéről, kizárólag már megjelent történelmi írásokból. Remélem a dokumentumok - melyek oktatási célból lettek felhelyezve az oldalra - minden látogató számára kielégítő adatbázissal fog szolgálni. (Misoga)

tovább >>



Szavazás


Linkek



A Marót és Gyeló elleni hadjárat

Erdély északi részének elfoglalása

Az eddig elfoglalt területnek jobboldali (nyugati) része jóval előbbre nyúlt, mint a baloldali, miért is Árpád haditanácsa elhatározta, hogy a Bihor (Bihar) várában székelő Maróthoz követséget küld, engedné át a Szamostól délre fekvő területből a Meszes kapu-Nyíri határszél (vagyis a Sajó-torkolat) által jelölt vonalig terjedő országrészét. Ez a misszió Usubuu és Velek követekre bizatott, akik gazdag ajándékokkal indultak útnak Bihar várába. Bár Marót elég kegyesen fogadta a követeket, de kijelentette, hogy jószántából földet nem ad át egy maroknyit sem; az az üzenete sem zavarja meg őt – úgymond –, hogy Árpád Isten ostorának, Attila királynak nemzetségéből származik, aki szintén erőszakosan rabolta el ezt a földet Marót ősapjától, de most urának, a konstantinápolyi császárnak kegyelme miatt senki sem bírja azt majd kezéből kiragadni. Árpád vezér és nemesei ezt hallván, haragra lobbanának és elhatározták, hogy Marót ellen jelentékeny sereget küldenek, amelynek élén Tosu (Tas), Zobolsu (Szabolcs) és Tuhutum (Töhötöm) állottak. Ez a sereg a Ládi révnél ellenállás nélkül a Tiszán átkelvén, másnap Szabolcsig jutott, amelyet a lakosság igénybevétele mellett Szabolcs vezér nyomban sáncokkal vétetett körül. Ezért ez a hely az ő nevéről neveztetett el. A Tisza mentén lakó és útjokba eső népek ellenállást sehol sem fejtettek ki, hanem „nekik önként meghódolának s lábaikhoz borulva, fiaikat túszokul adák, nehogy valami bajuk légyen”. Szabolcs várában a kellő őrséget visszahagyva, a két részre osztott sereg továbbfolytatta útját. A bal oszlop Szabolcs és Tas vezérek vezetése alatt a Tisza mellől a Zomus (Szamos) felé vette irányát s útközben Tosu (Tas) várát építé fel. Ennek útvonalán a meghódolt népek kérelmére később vásárok megtartása céljából a szintén megerősített Tasvásárhely keletkezett. Szabolcs és Tas útjokat folytatván, Szatmár vára elé értek, amelyet háromnapi küzdelem után bevettek, „s negyednap a várba bemenvén, Menumorout vezér vitézeit, kiket ott foghattak, vasbilincsekre verve, a tömlöc sötét mélyébe veték, a lakosok fiait túszokul vevék s a várat vitézekkel megrakva hagyták, maguk pedig a Meszeskapu felé indulának”. Ezalatt Töhötöm és fia Horka a jobb oszloppal a Nyír erdején keresztül Zylokon (Zilaj, Zilah) át szintén a Meszeskapu felé tartott, ahol a két seregoszlop újból egyesült. Az utóbb említett oszlop sehol sem talált ellenállásra, mert Marót emberei a magyarok közeledésének hírére „nem merének ellenök harcolni, hanem a Kris (Kőrös) vizét kezdék őrizni”. Ekkor a három vezér tanácsot tartva, elhatározá, „hogy Árpád országának határa a Meszeskapunál legyen, ahol a föld lakosai parancsukra kőkapukat építének és az ország határszélén fából nagy rekeszt csinálának”. Marót, a menekülők elbeszéléseiből a magyar sereg nagy számáról és tetteiről értesülvén, „ennek hallatára őt oly nagy félelem lepé meg, hogy kezét sem meré felemelni”.* Annál nagyobb volt ezzel szemben Árpád táborában az öröm, amidőn a három vezér jelentése oda beérkezett. „Árpád vezér és előkelői ezen örömnek okáért egy egész héten át lakomáztak és csaknem mindennap megittasodnak vala.”* Miután a tiszántúli művelet is ily szerencsésen sikerült, Árpád hadának nála maradt részével és összes népével a Sajóig előnyomulván, a Tisza-Souiou-Honrát (Tisza-Sajó-Hernád) által képzett szögben helyezkedett el.* Dolguk végeztével Tas és Szabolcs vezérek visszatértek a fősereghez. Útjukat a Humusouer (Hómosóér) mentén Zerep (Szerep) felé, majd onnan Zeguholmuig (Szeghalom) vevén, ott át akartak kelni a Kőrösön, de Marót vitézei ezt meggátolták. Erre aztán északnyugat felé fordulva és a Szamos és Kőrös közti területet hatalmuk alá hajtva, a drugmai (dorogmai) réven átkeltek a Tisza jobbpartjára s a fősereghez visszatérve, Árpád bőkezűen megajándékozá őket.* A visszamaradt Töhötöm a lakosoktól a tovább keletre fekvő és egy „bizonyos Gelou (Gyeló) oláh fejedelem* fenhatósága alatt álló erdőelvi (erdélyi) föld jóságáról értesülvén, elhatározta, hogy ebben az irányban tovább folytatja hódításait. Előbb azonban Töhötöm, „mint nagyokos férfiú”, egyik alárendeltjét, Ogmándot, kiküldte, hogy „loppal, rókamódjára körüljárva, kémlelje ki az erdőelvi föld mivoltát s hogy milyenek annak lakói, s lehet-e azokkal megvívni?” Ogmánd tisztében eljárván, észleletei nyomán beszámolt a föld jóságáról, felsorolva annak folyóit, megemlítvén, hogy azok fövényében aranyat szednek, amely egyike a legjobbaknak és hogy ott kősót és sóskutakat is ásnak. Azt is jelentette Ogmánd, „hogy azon föld lakosai az egész világon a leghitványabb emberek, mivel oláhok* és szlávok, akik a kunoktól és besenyőktől sok bántalmat szenvednének” s hogy vezérök, Gelou sem igen bátor és nem hinné, hogy ellene merne állni a magyarok merészségének. E jelentés folytán Töhötöm Árpád engedélyével bevonult Erdély földjére. Ennek hírére Gyeló összeszedvén seregét, sebes nyargalvást elébelovagolt, hogy őt a Meszeskapunál feltartóztassa. A két sereg az Almás folyó két partján állott fel, hogy másnap a harcot megvívja egymással. „Reggelre kelve, Tuhutum két részre osztá seregét s az egyik részt kissé feljebb küldé, hogy a folyón Gelou vitézeinek tudta nélkül átkelve, kezdjék meg a csatát, ami meg is történt.” Az ütközet a magyarok győzelmével végződött; Gyeló vitézei közül „sokan megöletének, többen pedig foglyokká lőnek”. Maga Gyeló futásban keresett menedéket Gyelóvára felé, de Töhötöm vitézei „merész nyargalvást őt a Kapus folyó mellett utolérték és megölték”. A föld* lakói uruk halálát látván, meghódoltak Töhötömnek és a magyarok azt a helyet, ahol meghódolásukat esküvel is megerősítették, Eskuleu-nak (Esküllő)* nevezték el* Megjegyzések. Elmélkedések. A Szabolcs, Tas és Töhötöm vezérek által elért sikerek újabb, hatalmas lépéssel vitték előre a honfoglalás nagy művét. Ez újabb eredmények révén a magyarok fenhatósága a Tiszától keletre, Árpád eredeti szándékánál és tervénél jóval előbbre jutott, mert míg ő Maróttól csak a Szamos és a Zilah-Nyíri határszél között fekvő terület átengedését kérte, addig alvezéreinek époly öntevékeny, mint szerencsés viselkedése és munkálkodása folytán immár nemcsak a Szamos és a Kőrösök között fekvő terület legnagyobb része, hanem Erdélynek egy kis sávja is elismerte a magyarok fenhatóságát. Ez a gyönyörű eredmény elsősorban a magyarok részén megnyilvánult céltudatos és helyes intézkedéseknek volt a következménye. E tekintetben különösen kiemelendő, hogy miután Marót elbizakodottságában az Árpádnak adott válaszában erősen a kardjára ütött, utóbbi igen helyesen jelentékeny haderőt küldött be ellenségeinek országába, minek folytán Marótnak, legalább egyelőre, elment a kedve a komolyabb ellenállás kifejtésétől. Hogy Szabolcs és Tas Szeghalomnál nagyobb erőfeszítést nem fejtettek ki a Kőrösön való átjutás érdekében, azon nem csodálkozhatunk, hiszen ők már így is jóval nagyobb terület meghódításáról számolhattak be, mint amennyire eredeti megbízásuk szólt. A két oszlopban, terepszakaszról terepszakaszra, közbeeső erődök építése mellett történt előnyomulást, mint nagyon célszerű rendelkezést, szintén dícsérőleg kell kiemelnünk; ép így Töhötöm felette helyes intézkedéseit a beható előzetes felderítésre és az Almás-folyó menti harc igen célszerű tervezése és végrehajtása tekintetében. Az általa kikülönített résznek ügyes viselkedés révén, úgy látszik, teljesen észrevétlenül sikerült az ellenség oldalába és hátába kerülnie, ami aztán hamarosan a magyarok javára döntötte el a csatát. Nevezetes és említésre méltó még a kőkapuk és fatorlaszok készítése az országhatár mentén, ép úgy, amint azt a nyugati front biztosítására Borsnak a Sajó és a Tátra között kellett megcsinálnia. Hogy Árpád táborában a nagy eredmények hallatára kissé hosszasan és kelleténél többet öntöttek a garatokra, azon utóvégre nem nagyon csodálkozhatunk. Nemcsak a régi, de a legújabbkori magyaroknál is bevett szokás az, hogy örömüket, bánatukat a boroskancsóban szeretik megfüröszteni.

Forrás - Bánlaki József: A magyar nemzet hadtörténelme




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!